"Nem prédikációkkal nevelünk. A szülőnek úgy kell viselkednie, ahogyan a gyerektől is elvárja, és ugyanolyan értékek szerint kell élnie, amilyen értékeket a gyerekének át szeretne adni. Ha nem így történik, akkor bármi, amit mond, csak felesleges szócséplés."

"A tanár híddá feszül s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat."

"Az őszinte dicséretnek mágikus hatalma van. Ha azt akarod, hogy a másik fejlődjék, dicsérd őszintén. Ez mindig lehetséges. Vizsgáld a másikat, lásd meg tehetségét, képességeit, világíts rá azokra."

A tanév rendje

    2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. (2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2023/2024. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2023. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2024. június 21. (péntek). A tanítási napok száma-a gimnázium, a szakgimnázium és a  szakiskola kivételével-valamennyi intézménytípusban száznyolcvan nap. (6) A  2023/2024.  évi átmeneti időszak téli közfoglalkoztatásával összefüggő képzési programban felnőttoktatás keretében részt vevő tanulók a 2023/2024. tanévre 2023. szeptember 1-jét követően is beiratkozhatnak.
Tanítási szünetek
6. § (1) Az  őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. október 27. (péntek), a  szünet utáni első tanítási nap 2023. november 6. (hétfő). (2) A  téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. december 21. (csütörtök), a  szünet utáni első tanítási nap 2024. január 8. (hétfő). (3) A  tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 27. (szerda), a  szünet utáni első tanítási nap 2024. április 8. (hétfő). (4) Az  iskola az  (1)-(3)  bekezdésben meghatározott szünetek mellett - a  tanítási  év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – az Nkt. 30. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottak megtartásával. § (7)  bekezdése alapján az  iskola első  évfolyamára a  tanköteles tanulókat 2024. április 18–19-én kell beíratni.
Országos mérések
(1) A tanév során az országos mérést az alábbi évfolyamokon és mérési területeken kell lebonyolítani: a) 4–5. évfolyam: szövegértés, matematika mérés; b) 6–11.  évfolyam: szövegértés, matematika, természettudomány, idegen nyelvi mérés az  angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében, célnyelvi mérés angol, német, kínai nyelvből; c) 5–11. évfolyam: digitális kultúra és történelem kísérleti mérés. (2) A mérésben érintett tanulók a 4. évfolyamon egy, az 5. évfolyamon két, a 6–11. évfolyamon három mérési napon vesznek részt.
ORSZÁGOS MÉRÉSEK IDŐSZAKJAI Próbamérés 8. osztály: szeptember 25 – október 27. szeptember 26. kedd és 29. péntek. Kompetencia mérés 7. osztály: március 4-22. Kompetencia mérés 6. osztály: március 25 – április 24. Kompetencia mérés 8. osztály: április 25 – május 15. Kompetencia mérés 4-5. osztály: május 16 – június 3. péntek Középiskolai felvételi
2023. november 15. A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények jegyzékét. 2023. november 30. A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező – az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt – intézménybe. 2023. december 8. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak – a Hivatal által meghatározott módon – a hozzájuk a központi írásbeli felvételi vizsgákra jelentkezők alapján a feladatlapigényüket. 2023. december 8. Az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatok benyújtása. 2024. január 18. Az Arany János Kollégiumi Programba történő pályázatok benyújtása. 2024. január 19. Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel. 2024. január 20. Az általános felvételi eljárás kezdete. 2024. január 20., 10.00 Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára az érintett intézményekben. 2024. január 30., 14.00 Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. 2024. január 31. Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkező, a pótló írásbelin részt vett tanulókkal. 2024. február 9. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények a Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. 2024. február 9. Az Arany János Tehetséggondozó Programban és az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és a köznevelésért felelős miniszter bevonásával – értesítik az érintett törvényes képviselőket, tanulókat és általános iskolákat. 2024. február 21. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is továbbíthatja a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Hivatalnak.) 2024. március 4. – március 20. A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében. 2024. március 22. A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét. 2024. április 8–10. A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezés esetén a szülő egyénileg is előállíthatja a módosító tanulói adatlapot.) 2024. április 10. A módosító tanulói adatlapok továbbításának határnapja. Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap egyik példányát, és a módosító tanulói adatlapot továbbítja a Hivatalnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezés esetén a szülő egyénileg is továbbíthatja a módosító tanulói adatlapot a Hivatalnak.) 2024. április 12. A Hivatal elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ABC sorrendben 2024. április 17. A Hivatal a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti a jelentkezettek listáját. 2024. április 22. A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsort – a Hivatal által meghatározott módon – megküldi a Hivatalnak. 2024. április 26. A Hivatal kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék). 2024. május 2. A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. 2024. május 6–22. Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel. 2024. május 6. – augusztus 31. A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki. 2024. május 22-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről. 2024. június 1. A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál. 2024. június 26–28. Beiratkozás a középfokú iskolákba.